Álságos biztosítók

Hallott már valaki olyat, hogy a biztosító kekeckedett? Kiderült, hogy az apró betűs szövegben más van, mint az ügyfél gondolta? Vagy nem fizettek eleget?

Elmosolyogtam magamat a Pallas lexikon láttán, mert egy évszázada még így gondolták: Minden Biztosítónak az a végcélja, hogy általa megtérüljön az egyesek kára. Na erről a végcélról nekem más jutott az eszembe, ez így szól: A Biztosító végcélja a minél nagyobb üzleti haszon elérése. Ennyi.

Persze rendkívül hasznos intézmény a biztosítás, nem vitás. De azért van példa arra, hogy nem a segítésről, hanem inkább üzletről van szó. Nem általánosítok, mert vannak ellenpéldák is.

A közúti baleseti kárrendezés gyakorlatában van pár jellegzetes biztosítói taktika arra, hogy a kártérítés mértékét lehetőség szerint mérsékeljék és így az üzleti hasznukat növeljék.

A Biztosítóknak jogában áll vitatkozni. Természetesen vannak jogtalan igények, amiket el kell utasítani, de vannak jogos kárigények is, amiket ki kellene fizetni. Azonban egy biztosító statisztikai alapon is tisztában lehet azzal, hogy a károsultak jelentős része nem fog elkezdeni pereskedni kisebb kártérítési összegekért, ezért jó üzlet a kártételeket vitatni, mert ha tíz ilyen esetből csak egy-kettőben pereskednek, a fennmaradó nyolc-kilenc ilyen kárösszeg a Biztosítónál marad. Mi a megoldás? Ne hagyják magukat a károsultak!

Egy másik módszer a kárrendezés elhúzása. Horgász nyelven szólva „fárasztják” az ügyfelet. Az első kifizetési ajánlat jellemzően kevesebb, mint ami valóban járna, így a károsult vitába kénytelen bocsátkozni. Kevés károsult hajlandó hosszú időn át vitatkozni, így jó eséllyel marad több a biztosítónál, mint amit ki kellene fizetnie.

Mintha természetes volna az, hogy a károsult a biztosítóban tölti az idejét az ügyintézéssel, erre szabadságot kell kivennie, levelezik és telefonál, stb. Erre aztán a biztosítók gyakorlatilag nem adnak egy fillért sem. Mit számít, hogy baleset hiányában nem ezzel töltené az idejét a szegény károsult. Ezzel vissza lehet élni, de mi erre a megoldás? A bírói gyakorlatnak kell erre választ adnia – a jogszabály megvan hozzá! Amikor a bírósági kártérítési gyakorlat végre-valahára elismeri, és a biztosítót kártérítés fizetésére kötelezi e körben, mert hátrány az, ha a kárügyintézéssel telik a károsult ideje, és ha forintra pontosan nem igazolhatóan, de költsége merül fel vele.

A személyi sérüléssel járó károknál előforduló eset, hogy amikor már igazolt módon jár kártérítés, gyakran csak olyan összegű előlegeket fizet a biztosító, ami szép ugyan, de valójában a kárenyhítésre sem elég. Előfordul, hogy ha a károsultnak nincsen megtakarítása, vagy pl. súlyosabb esetben nincsen szerető és gondoskodó rokona, aki ápolja, akkor keserű időszak vár rá. Találkoztam olyan esettel, ahol addig vitatta a kárigényt a biztosító, amíg – előleg és így megfelelő gondozás híján – a károsult belehalt a sérülésében… Majd végül fizetett a biztosító, persze így már csak töredék annyit kellett, mintha élt volna még a szegény áldozat.

Tapasztalatom szerint, akinek van tartaléka és akár évekig képes a biztosítóval vitázni, az jó eséllyel magasabb kártérítést tud elérni, mint aki rossz anyagi helyzetben van, mert az belekényszerülhet számára kedvezőtlen megoldásba, mert nincs ideje és pénze évekig vitázni és pereskedni. Ráadásul Magyarországon általában kevesebbet fizetnek ugyanazon károkra, mint egyes szomszédunknál szokás.

A jogalkotó már nagyon sokat tett a károsultakért, de szerintem a hazai kárrendezésnek nem így kellene történnie! Aki teheti, kérem „adja át” az illetékeseknek, hogy van még mit tenni.

Balesetmentes utat, dr. Herpy Miklós

Kérjük tartsa szem előtt, hogy a cikk megjelenése óta a jogi szabályozás esetleg változhatott!