Kilométeróra ellenőrzés

Kilométeróra ellenőrzés

Hatalmas örömnek néz elébe, aki álmai motorját akarja megvásárolni, de komoly kudarcba is fulladhat a dolog, ha egy használt jármű vásárlásakor kiderül, hogy a megkíméltnek hitt vasparipa valójában egy agyon használt vacak.

Egyes szakértők szerint a valós kilométer futás letagadása Magyarországon tömegjelenség, mert tízből kilenc esetben a használt jármű kilométer óráját visszatekerik. Márpedig egy gépjármű értékét döntően befolyásolja, hogy azt alig használták, vagy már motorikusan kizsigerelt állapotban van.

Szerencsére vannak lehetőségek a vevő kezében, hogy utána járjon az igazságnak. Ilyen lehetőség például, hogy az állami nyilvántartásból adatot lehet lekérni, illetve szakszerviz hálózatnál lehet informálódni, valamint egyes típusoknál a fedélzeti számítógép belső memóriájából is lehet további adatokat kinyerni.

január 1-je óta, Magyarországon állami számítógépes nyilvántartásban rögzítésre kerül a járművek kilométeróra által jelzett értéke, valamint a rögzítés időpontja. Ettől az időponttól kötelező a gépjármű adásvételi szerződésében feltüntetni az adásvételkor mutatott értéket, továbbá a jármű műszaki vizsgáztatásakor is a nyilvántartásba kerül a jármű kilométeróra állása. Tehát ha a kiszemelt motor már huzamosabb ideje van Magyarországon forgalomban, volt vizsgáztatva, vagy az adásvételire sor került, úgy igen jó eséllyel szerepel kilométeróra állásásra vonatkozó adat a központi nyilvántartásban. A frissen importált vagy csupán 1-2 éves járművek esetén valószínűleg nincs sok értelme ilyen adatot lekérni, mert az még nem szerepel az adatbázisban.

A nyilvántartásba bejegyzett adatot bárki korlátozás nélkül kikérheti az ország bármely Kormányhivatalában – régebbi nevén, Okmányirodán. Az igénylésért 1.250 Ft szolgáltatási díjat kell megfizetni – abban az esetben is, ha utóbb kiderül, hogy a nyilvántartásban nincsen még rögzítve a járművel kapcsolatban kilométeróra adat. A kérelem intézhető írásban – de ez rendkívül lassú –, vagy személyesen is. Ez utóbbi esetben gyakorlatilag azonnal hozzáférhető lehet a kért kilométeróra állás és a rögzítésének időpontja. Elektronikus úton, így ügyfélkapun keresztül nem intézhető ez a fajta kérelem.

Senki ne hagyja magát becsapni, megkárosítani! Attól még, hogy a kiszemelt használt motor gyönyörű tiszta, a markolatok újak, az ülés át van bőrözve, a fényezés csillogóra fel van polírozva, karcmentes plexi van a fejidomon, attól még az lehet egy széthajtott járgány. Senki ne higgyen csak a szemének, vagy az eladó hitegetésének. Tessék a lehetőségekhez képest utána járni az igazságnak, hogy végül valóban azt kapja, amit szeretne.

 

Balesetmentes utat, dr. Herpy Miklós

Kérjük tartsa szem előtt, hogy a cikk megjelenése óta a jogi szabályozás esetleg változhatott!

error: Elnézést, de a tartalom védett!